A budapesti 4-es metró projektre létrehozott
konzorciumban generál tervezőként veszünk részt
A Mott MacDonald újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett, amikor
az 1 milliárd font költségvetésű Budapesti 4-es számú metróvonal
Keleti pályaudvari állomására betört mindkét alagútfúró pajzs.
Ezzel teljessé vált a Kelenföld és Keleti pályaudvar között futó új
metróvonal két alagútja.
A budapesti 4-es metrórendszer első, 7,3km hosszú szakasza 10
megállót foglal majd magában, csatlakozva a már meglévő 2-es és
3-as metróvonalhoz valamint a nemzetközi vasúthálózathoz a
Kelenföld és a Keleti pályaudvar állomásokon.
A Mott MacDonald generáltervezőként, a FŐMTERV Zrt és Uvaterv Zrt
mellett vett részt a 4-es metró projektre létrehozott
konzorciumban. Feladata volt a kiviteli tervek és szerződések
pályázati dokumentációjának összeállítása, valamint az 1998-as
Vasúti Terv Engedély kiegészítése. Ezen felül speciális
alagútépítési előírásokat és a szellőzőrendszer tervrajzát
készítette el saját modellező szoftverrel.
Szintén a Mott MacDonald készítette el a Bocskai úti megálló
lőttbeton szerkezetű alagútjának részletes terveit, valamint
tanácsadó szerepet látott el a süllyedések, a lőttbetonos és a Duna
alatt áthaladó szakaszok megtervezésénél.
Jelenleg az egyik kivitelező cég (Swietelsky Kft) környezetvédelmi
tanácsadójaként teljes körű környezetvédelmi szolgáltatást nyújt
három metróállomás – a Bocskai úti, Kálvin téri és Rákóczi téri
állomások – szerkezetépítési munkáinál. Ennek keretében
meghatározott időközönként környezetvédelmi felülvizsgálatot, az
építési munkálatok zaj- és rezgésmérését végez, folyamatos
környezetvédelmi tanácsadást, képzéseket biztosít, valamint
környezetvédelmi és vészhelyzeti terveket készít.
Alun Thomas, a budapesti iroda aligazgatója elmondta: “Nagyon
örülünk, hogy a konzorcium részeként közreműködhetünk a 4-es metró
projekten. Mindannyian büszkék vagyunk arra, amit műszaki
eredményeink tekintetében elértünk. Nemzetközi szinten kiemelkedő
tapasztalatunk van a metróépítés terén, amit a helyi ismereteinkkel
ötvözve remekül tudunk kamatoztatni ezen a nagy jelentőségű
projekten."